A mécsestartó őrület

Most jutott eszembe, hogy régebben (még a Nagy Lakásmizéria előtt) készítettem néhány mécsestartót szalvétatechnikával. Amikor felfedeztem, hogy erre is jók a befőttesüvegek, háromig meg sem álltam :)

Ő egy pillangós kézírás mintás, van egy utazótáskám, az is éppen ilyen :) Készült hozzá dekorkő is.

Ő egy virágcsokorból lopott csomagolópapíros, masnis változat.

Ez anyukámnak készült, violinkulcsos - nagyon érdekes, kékes fénye van este :)

És a kedvencem, a cicás :)













A kis kompakt fényképezőgépem nem tud használható képeket csinálni sötétben, így most nem tudom őket működés közben megmutatni :(

Sütőgyurma túlsütve

Összesen háromszor sütöttem eddig gyurmát, de kétszer sikerült megégetnem őket. Ezúttal a maradékokból gombokat formáztam, "majd jók lesznek valamire" alapon. Hát, a különbség látszik...

5 perces füzetke

Sok minden történt mostanában: eladtunk egy lakást, lefoglalóztunk egy másikat, míg nem költözhetünk, visszacuccoltunk a szülői házba... szóval nem volt időm kreatívkodni mostanában. Ezt nehezen viseltem... volt kemény tíz percem egy reggel, hát összedobtam gyorsan ezt a füzetkét. A csomagolópapír egy virágcsokrot díszített anno, a zöld szépség pedig az egyik vadi új washi tape-em :)

Maga a füzet egy fekete bársonyborítós sima fehér papíros valami volt.
Már csak azt kell kitalálnom, mit írjak bele :)

Anyukám dalol :)

DIY karkötő

A forrást nem tudom, egy barátnőmtől kaptam a képet. Bele se gondoltam eddig, hogy az ilyen típusú karkötőket milyen egyszerű elkészíteni :)

Leltár az elmúlt egy évről

Tegnap beszabadultam egy könyvesboltba, és miközben böngésztem a "Pszichológia" polcot, két dologra döbbentem rá: először bevillant, mennyi minden változott, mennyit változtam az elmúlt egy évben, aztán, hogy ha netán tán férjhez mennék, vagy valami hasonló, az ideális nászajándék egy hatalmas könyvespolc lenne, teli s tele könyvekkel, olyan sorozatokkal például, amikre sosem volt pénzem :) Gondolok itt mondjuk a Háttér kiadó könyveire, vagy a Mesterkurzus sorozatra, de a Park kiadó "Hétköznapi pszichológia" könyvecskéi sem mutatnának rosszul. Apropó, a Park Kiadó Testbeszéd c. könyve indította el anno a lavinát, amitől pszichológus lettem végül :D

Na, de amiről írni akartam, az az, hogy ma, amikor felébredtem, eszembe jutott egy populáris pszichológia (NLP) könyv címe: "A változás te magad légy". A könyvet nem olvastam, a címe valahogy megragadt. És akkor megint eszembe jutott, mennyi minden történt, és most úgy érzem, le is kell ezeket írnom. :)

Az elmúlt egy év során...

☺Megtanultam svédül

☺Eldöntöttem, hogy mégsem költözöm külföldre

☺Költöztem egyet

☺Lediplomáztam

☺Még nyáron kaptam munkát: egy szakmait és egy félállást fizukiegészítésnek

☺Elkezdtem rendszeresen futni

☺ Megtanultam sütni-főzni, ééén, aki azt hittem, ez hűdenagyonbonyolult

☺Elkezdtem mászni

☺Költöztem még egyet

☺Lakto-ovo vega lettem

☺Rájöttem, hogy én is tudok kreatív lenni, ez az új kikapcsolós hobbim

☺Sokat haladtam a szakmai képzésekkel

☺Elgondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy mégse akkora baromság házasodni, családozni

☺És éppen lakásvásárláson agyalok

Ez másnak nem mond sokat; nekem hasznos összefoglaló - a lista sok pontja olyan dolog, amiről korábban sosem gondoltam volna, hogy valaha engem érdekelhet vagy képes leszek rá. És most de. És úgy érzem, rendben van az életem, és úgy haladnak a szakmai dolgaim, ahogy szeretném, és még az is lehet, hogy egy igazi otthonom is lesz. S mindez 26 éves korom előtt, ez külön zseniális...:) 

Things I love today # 11

♥ Még két hét, és nyári szünet a munkában!!
♥ Én, a zergemut 
♥ Sok-sok új szalvéta
♥ Görög saliiiii
♥ Nagy változások
♥ Washi tape halom, nemsokára érkezik! :)

Dekupázs-őrület, avagy ide nekem a köveket!

Az első tapasztalatom a dekupázs technikával a vállfák kapcsán történt. Aztán elkezdtem mindenben potenciálisan dekupázsolható felületet látni. Hogy ne ártsak túl sokat a lakásnak, remek ötlet volt kövekre ragasztgatni- van, amelyiket lefestem fehérre, van, amelyiket natúron hagyom, ami közös: a kő és a szalvéta. Ím, az eddigiek.

Szerencse kavicsok

Őszi leveles

Love, love

Vintage

Levendulás

A kedvenc pipacsos

Álló kavics, nem tudom, milyen virág :)

És pont éjfélkor sok kavics együtt :D

Tavaszi koszorú #2

Anyukám mellett csődbe ment egy 100 forintos bolt, így fillérekért lehetett kincseket találni, ő pedig talált is nekem: például papír virágokat, amik egyenként 50 ft-ba kerültek, egy egész csomaggal zsákmányolt pár száz forintért. Itt állnak már egy ideje a kreatív ládikámban, volt épp egy koszorúalapom is, hát egyesítettem a kettőt :)

Bevontam zöld csomagolópapírral a koszorút.

A virágokat gombostűvel tűztem fel a koszorúra, mert ragasztóval sehogy sem akartak ott maradni.

Kötöztem rá egy szalagot, majd felkerült az erkélyajtóra :)

Kulcsos és leveles nyaklánc rózsával

Még egy kulcsos nyaklánc, picit több kulccsal :) Na, melyik nyitja...?

Mellette a leveles nyaklánc, tettem rá egy malmos függőt is.

A rózsakitűző a rózsás hullámcsat párja.

Mosolygós hajcsat

A smiley hajcsat az első próbálkozásom a sütőgyurmával, kicsit odaégettem...gázsütővel nehezebb az élet :)

Mellette a virág-gyártós időszak terméke a rózsás hullámcsat.

Valami kék - fülbevaló

Gabi barátnőmön láttam egy masnis fülbevalót - fehér csipkéből készült. Én a hosszabbakat szeretem, ezért az enyémre tettem flittert és gyöngyöt is.

Things I love today # 10

   

♥ Szülinapozás Sugar shopos tortával és pitével
♥ Budakeszi Vadaspark
♥ Meglepi palacsinta ( rozslisztből!!) mire hazaértem
♥ Önjutalmazás körömlakkal
♥ Zengő hangos szerelmes vers felolvasás
♥ Dörgést hallgatni  és villámlást nézni a sötétben

♥ Saját mászóbérlet
♥ Egy hónapja vega vagyok 
♥ Váratlan munkaszüneti nap

Vega percek

 

Immár lassan egy hónapja lakto-ovo vegetáriánus vagyok, illetve pontosabban, mivel eszem halat, pesco- vegetáriánus. Ha kiscsaládom tudná, felhördülnének, ahogy néhány modern és felvilágosult ismerősöm is tette. Azt gondolták, már csak zöldséget eszem, és semmi állati eredetűt – ha vegán lennék, éppen így lenne. Ha még tovább mennék a vegán étrendnél is, akkor csak friss, nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanék. Mivel azonban az „én típusomban” ott van a „lakto” és az „ovo” szócska, ez azt jelenti, hogy eszem tejterméket és tojást is. Most hogy belegondolok, így, hogy még halat is eszem, szinte nem is vagyok vega J Mindenesetre százszor egészségesebben élek, mint előtte. Az egész egészséges táplálkozás mizériám a paleo- táplálkozásból indult – a paleósok azt mondják, együk azt, amit az ősember is, tehát felejtsük el a tejet, tojást, gabonát, a csokit ( brrrr), a hüvelyeseket. Mi marad? Hát sok-sok hús. Ha másra nem is, cirka egy hónapig tartó paleo étrendem arra jó volt, hogy átálltam a teljes kiőrlésű gabonafélékre (azt nem tudtam megállni, hogy semmilyen kenyeret ne egyek), kevesebb csokit ettem, és végtelenül meguntam a húst. Így lettem én vega. Ebben az egy hónapban annyit töprengtem azon, mit is főzzek, mint még soha életemben; sok inspiráló beszélgetést folytattam egy extofugyártó kollégámmal, aki jobbnál jobb receptekkel látott el, és egyre többet olvasok a  témában. Ma éppen a makrobiotikáról olvastam, erről születni fog egy bejegyzés is.

Most pedig a tofuról fogok írni, mintegy összefoglalva magam és mások számára, amit tudok róla.

A tofu (kínaiul doufu = 豆腐) vagy szójasajt a  szójatej megaltatásával és a visszamaradt „túró” összenyomásával készül, a kínai, japán és Dél-kelet Ázsia alapvető élelmiszere. Ahogy terjedt a vegetarianizmus, úgy terjedt a tofu az egész világon, mivel ez az egyik elsődleges alternatív fehérje forrás azoknak, akik nem fogyasztanak húst. A tofu íztelen és szagtalan, de jól átveszi egyéb élelmiszerek és fűszernövények ízét, ezért édes és fűszeres ételek elkészítésére is alkalmas. Állaga az egészen lágytól a keményig terjedhet, csak Japánban hétféle tofu készül, Kínában még több is. Lehet sütni, főzni, párolni; ami fontos, hogy elkészítése előtt fűszerezzük be, és hagyjuk néhány órát állni, különben semmilyen íze sem lesz.

De miért is jó a tofu?

Jó minőségű fehérjeforrás, s míg más fehérje tartalmú ételeket, mint a húst, tejtermékeket, vagy pl. babot nehéz megemészteni, a tofut sokkal könnyebb, ezért kisgyerekek, idősek és emésztési problémákkal küzdők is fogyaszthatják. Elsőrangú étel fogyókúrázóknak, alacsony kalóriatartalma miatt. Telített zsírsav és koleszterin tartalma alacsony, viszont gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban. Beszerezni nálunk ázsiai élelmiszerboltokban lehet, nem drága, elkészítése gyors és egyszerű. Én az Ázsia Centerben szoktam venni, egy műanyag dobozkában (kb. akkora, mint amit a kínai éttermekben adnak, ha elvitelre kéred) négy vastag szelet van, körülötte víz. Nagyon fontos, hogy ha nem készítjük el rögtön, akkor cseréljük rajta a vizet, aminek mindig el kell lepnie a tofut. Így tovább eláll. Eddig én főleg kisütöttem, és főzelékre ment feltétnek, de készítettem cukkinival felfújtként, vagy rizs mellé zöldséges raguval. Kutatom a tofu recepteket, egyre több van belőlük az ismert honlapokon is szerencsére. Amint találok valami izgit, megosztom :)

Örömködés- mert muszáj

Ma igazi szupernőnek érzem magam, hihi :) Kialudtam magam, felkeltem, bedobtam egy mosást, közben főztem kávét, készítettem reggelit, kiteregettem, utána sétáltunk a napsütésben, voltunk bevásárolni, aztán elmentem befizetni a telefonszámlát, beugrottam a hobbi boltba, és beérkeztem minimális késéssel a munkahelyemre, és még csak 1 óra volt! :) Letudtam gyorsan néhány nemszeretem dolgot, 9-ig dolgozom, utána lemegyek futni, a cukkinis tofufelfújt és karfiol levest holnap reggel főzöm meg, este így lesz még időm kreatívkodni is végre talán :) 

Things I love today # 9

♥ Könnyen keltem fel korán
♥ Többé nincsenek letiltva a blogoldalak a munkahelyen! :D
♥ 5. napja lakto-ovo vegetáriánus vagyok, és élvezem
♥ Inspiráló ételek
♥ Biosütemény
♥ Django (este volt, majdnem három órás, és nem aludtam bele!!)
♥ Csokipersely (ha ellenálltam, megy bele a csoki ára)
♥ Tavasz illat
♥ Falmászás (ügyes voltam:)

Stresszkezelés - az alapok

Divatos téma a stressz, megjelent ezerféle önsegítő könyv, van stresszkezelő tréning is már ( még én is tartottam ilyet a munkahelyemen...), rengeteg tipp, hogyan is küzdjünk meg vele. Ebből a sok mindenből kihámoztam magamnak a lényeget, amivel tudok azonosulni, és a sajátomnak érzem, erről írok most egy kicsit.

Egy dolog biztos: stressz, az mindig van. Pontosabban stresszorok vannak, amiknek, ha engedjük, stresszelnek minket. Vannak normatív, vagyis az élet során szinte mindenkivel szükségképpen előforduló stresszorok, mint az iskolaváltás, munkahelykeresés és találás, összeköltözés, egy szeretett személy halála...emberek vagyunk, így ezekkel -és még sok hasonlóval- mindannyiunk fog találkozni előbb-utóbb. Ezek a "nagy dolgok", de érdekes módon nem ezeken szoktunk stresszelni, ezek nem is fordulnak elő minden nap, márpedig az emberek nagy része napi szinte stresszel. A napi terhelés onnan indul, hogy megszólal az ébresztő, pont elfogy a vécépapír, elmegy előttünk a busz, amire sikerül felszállni, az meg tele van, aki autózik, dugóban ül, és mire beér a munkahelyre, már idegbeteg. Persze nem csak ő, hanem a kollégái is, ami nem segíti túlzottan a  gördülékeny együttműködést. Van egy csomó pont, ami kibillenthet az egyensúlyból. Egész nap munka, aztán haza, akkor meg boltba kell menni, főzni sem ártana, és élni a hobbinknak, meg ápolni a kapcsolatainkat. Ez meg az időhiány. Mert valahogyan sokan azt érezzük, hogy nincs elég időnk, ami valahol abszurd, hiszen már nem kell napi 12 órát a földeken kapálni, és legtöbbünk malacokat sem etet túl gyakran. Na, de ami a lényeg, hogy stresszorok, azaz zavaró külső körülmények mindig voltak és lesznek is, szóval a megoldás nem az, hogy ezeket megszüntetjük (merthogy nem lehet) és az sem, hogy elvonulunk egy lakatlan szigetre. Akkor mi? Amire én jutottam, a következő:

A folyamat ott kezdődik, hogy vannak a stresszorok és vagyok én. A stresszorok mindig csak jönnek és jönnek, ugyanúgy, hiszen ez a dolguk, úgyhogy valamit kezdenem kell velük. Az első lépés nekem az, hogy amikor van egy idegesítő helyzet, személy, probléma, átgondolom, valójában fontos-e ez nekem. Érdekel-e igazából, vagy csak hagytam magam beszippantani. Mert az elégedetlenkedés,. panaszkodás valamiért automatikusan jön, dől az emberekből, pozitívabban szemlélődni meg erőfeszítésbe kerül. Ha arra jutok, hogy annyira nem is életbevágó nekem pl. az, hogy várnom kell tíz percet a buszra, akkor többet nem agyalok rajta. Nem kezdek bosszankodni, hogy a görény BKV miért nem járatja gyakrabban a buszait, sötöbö. Tehát ha a szitu nem fontos, akkor itt véget is ér a történet, mert minek foglalkozzak azzal, ami nem is érdekel? Ha viszont fontos, mert jelentős hatással van az életemre, akkor továbbkérdezek: indokolt-e, hogy úgy érzek, ahogy? Ha például késik egy barátom, nekem várnom kell rá sokat, mondjuk a hóesésben, és ezen felhúztam magam, eldöntöm, jogos-e a dühöm, sértettségem, haragom, hisztirohamom, vagy picikét túlreagálom a dolgot. Ha arra jutok, hogy végül is túlélem ezt is valahogy, akkor megint csak lezárul a folyamat. ha úgy érzem, indokoltak az érzéseim, akkor továbbkérdezem magamat: lehet-e változtatni a helyzeten? Ha nem, mert minimális ráhatásom sem lehet az adott dologra, a példánál maradva arra, hogy a barátom milyen gyorsan érkezik meg, akkor hagyom a  fenébe az agyalást, és innentől idegeskednem sincs értelme, mert bármennyire frusztrált vagyok is, ő nem fog gyorsabban megérkezni, én meg csak pusztítom az immunrendszeremet. Ha olyan a helyzet, hogy módomban áll változtatni rajta, jobbá tenni, akkor azonnal megteszem. Vannak olyan esetek, amikor fel kell tenni a kérdést, hogy érdemes-e tenni bármit is. Van, amikor nem, mert mondjuk hiába gondolom én azt, hogy a főnököm egy bődületes nagy marhaságot adott ki feladatnak, és jutok arra, hogy ez fontos nekem (hiszen ezzel kell dolgoznom), indokolt a bosszankodásom (mert ez a feladat tééényleg hülyeség), gondolom azt, hogy lehet változtatni rajta (pl. megmondom a  főnöknek, hogy ez ökörség, és nem csinálom meg), lehet, hogy én húzom a rövidebbet a végén (pl. bónuszosztáskor). Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kéne asszertívnak lenni, igenis önérvényesítsünk- amikor megéri.

Nem mindig van affinitásom végiggondolni a fentieket, akkor annyi a kérdés, hogy fontos-e ez nekem, és tudok-e változtatni a helyzeten, vagy nem. Ha tudok, akkor végiggondolom, hogyan, és minél előbb meg is teszem - persze nem mindig jön be, amit kitaláltam. Ennyivel is okosabb leszek legközelebb :) Ha olyan a szitu, hogy nem tehetek semmit, akkor abban a pillanatban elengedem - onnantól nincs semmi értelme bosszankodni rajta. Tudom, könnyű mondani - azért ehhez, hogy ilyen simán menjen, kell egy kis alap. Meggyőződésem szerint ilyen a rendszeres fizikai aktivitás és a relaxáció. Na meg az elegendő alvás. Ez az a dolog, amit nem vagyok hajlandó beáldozni semmiért. Mondjuk ez már az időhiány kérdése - ez egy következő bejegyzés lesz. :)

Város szépítő projekt!

A TE IS Alapítvány és az 1X1 csapat pályázatot hirdetett a városiaknak, akik már unják a szemetet a környezetükben, de nem elégszenek meg a sopánkodással, hanem hajlandóak tenni is ellene. A feladat pofonegyszerű: válassz ki egy négyzetméternyi területet bárhol a betondzsungelben, és varázsold szebbé! Ha nyerni is szeretnél valamit (azt is lehet, lesz zsűri, meg minden...), akkor fotózd le a helyszínt, mielőtt nekilátnál, és miután kész a mű. A szépítés persze nem kell, hogy "csak" a szemétmentesítésre koncentrálódjon, bármit lehet csinálni, ami élvezhetőbbé teszi a várost.

Tetszik ez a kezdeményezés nagyon, és hátha lesznek néhányan, akik a pályázat lezárulta után is folytatják :)

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a környékünk kifejezetten rendezett, de nem nyugszom, míg nem találok egy szépíthető területecskét! :)

A kép innen. 

A projekt 2013.április30-ig fut, a pályázatokat a before-after fotókkal ide várják.

A párkapcsolat, mint vállalás

Napok óta mocorog a fejemben néhány gondolat, itt az ideje, hogy kiírjam őket. A kapcsolatokon gondolkodtam: hogy mitől működnek, mitől nem működnek, miért lesznek egyre jobbak, miért romlanak el - mi rontjuk el, vagy a körülmények? Ezer önsegítő könyvben leírták már, (én is olvastam, ott is) mégis, egyfajta felfedezésként éltem meg, mikor megfogalmaztam magamnak, hogy is működik ez.

Általában van egy fiú és van egy lány ( persze, lehet fiú-fiú, lány-lány kombó is), akik valamilyen okból megtetszenek egymásnak. Hogy miért, annak százféle magyarázata van a szerelemhormontól (feniletilamin) kezdve a tudattalanul ismételt családi mintákig ( amilyen az ellenkező nemű szülőnk volt, olyat választunk párunknak, vagy pont, hogy nem...). Eleinte mindenféle szépet és jót gondolnak egymásról, vagyis abban a bizonyos rózsaszín felhőben nem látják egymás hibáit, ami a történet elején nem is baj. Ilyenkor az emócióké a főszerep, a prózai racionalitás kicsit később lép színre. Ha nem teszi, az egyenlő a kapcsolat kudarcával; hány olyat hallottunk már, hogy Gizi és Jocó imádták egymást, majd vérre menő küzdelmet folytattak a tárgyalóteremben? Mi történt a kettő között? A színes ködben minden ideális volt, ami nem, arra nem figyeltek, azt látták, amit látni szerettek volna. A köd azonban előbb-utóbb a hétköznapok során eloszlik, és láthatóvá válik a másik igazi arca - ha az nagyon eltér a "rózsaszíntől", borul a bili. Ilyenkor persze még próbálkozik az ember, hátha meg tudja változtatni a másikat, akit aztán nem tud többé szeretni, hiszen nem abba az emberbe szeretett bele annak idején. Jaj. Mit lehet tenni? Picit be kellene ereszteni az észt is a nagy szerelembe. Szerintem, már a kapcsolat elejétől fogva, még a lila ködben is, folyamatosan fel kell tenni a kérdést magunknak, ha szembe találjuk magunkat a párunk valamilyen hibájával, hiányosságával, idegesítő szokásával, hogy mit tudunk ezzel kezdeni hosszútávon. Nem úgy értem ezt, hogyan lehetne megváltoztatnunk, mert ez nem dolgunk partnerként, plusz a végeredmény úgysem fog tetszeni; arra gondolok, hogy ha feltesszük, hogy ő ilyen lesz a következő sok évben is, azzal együtt tudunk-e élni. Tudjuk-e szeretni őt annak ellenére, hogy nem ért a villanyszereléshez? Hogy képtelen kezelni a számláit? Hogy nem fog virágot venni, mert szerinte felesleges pénzkidobás? Direkt írok ilyen prózaian egyszerű dolgokat, mert ilyen apróságokon veszekszünk nap mint nap a párunkkal. Vannak persze keményebb sztorik is: tudjuk-e tolerálni, ha a párunk nem képes kifejezni az érzelmeit? Elég-e, ha ajándékkal adja tudtunkra, hogy szeret? El tudjuk-e fogadni az irritáló barátait? Ha külföldön akar élni? Ha nem akar családot...?

Nem kellemes ilyen kérdéseket feltenni magunknak, és a kapcsolat elején hajlamosak vagyunk nagyokat bólogatni, persze, persze, hiszen szeretem! Szerintem a szerelem nem elég önmagában. Tudatosság is kell. Mert ha felteszem ezeket a kérdéseket, és szívem mélyéből magammal is a legőszintébben igennel felelek minden kérdésre, akkor azzal felelősséget vállalok. Ha eldöntöm, hogy minden gonddal, bajjal együtt is akarom azt a valakit, akkor később már nem ér visszakozni. Nem ér elégedetlenkedni, hiszen minden információ a birtokomban volt a döntésnél, amikor arra jutottam, hogy vele szeretnék lenni. Innentől már minden felmerülő probléma közös probléma, amit együtt kell megoldanunk. Azt hiszem, most értettem meg a házasság alapját: ha házasodnék, valahogy így tenném.