Szösszenetek Svédországról # 2

A svéd egyenjogúság

Svédország híres az egyenjogúságról, arról, hogy küzd a diszkrimináció ellen, néha már-már extrém módon. Hogy még véletlenül se legyen nemi megkülönböztetés, a prevenció eszközéhez fordultak: már óvodáskortól úgy nevelik a gyerekeket, hogy eszükbe se jusson bárkit másképp kezelni azért, mert történetesen fiú, vagy lány. Hogy csinálják ezt? A svédben, csak úgy, mint az angolban, németben, stb., E/.3. személyben különböző nemeket használnak: hímnem, nőnem, semleges nem. Angolban ez a „he”, „she”, „it”, németben „er”, „sie”, „es”, a svédben pedig „han”, „hon”, „det”. Ha egy kisfiúról beszélünk harmadik személyben, azt mondjuk, hogy ő ezt vagy azt csinálja, a „han”-t használjuk. Ha kislány, vagy nőnemű az illető, akkor a „hon”-t. Hát, az egyenjogúságra törekvők szerint ez nem jó így, hiszen pusztán azzal, hogy neme szerint utalunk valakire, máris megkülönböztetjük őt. Ennek elkerülésére a svédek, bár nem hivatalosan, a köznyelvben bevezették a semleges „hen” szócskát, ezzel lényegében elérve ugyanazt a hatást, mint mi, magyarban: ha azt mondják valakire, hogy „ő, fogalmuk sincs, az illető nő vagy férfi. És svéd szemmel jó is ez így, hiszen náluk tényleg nem számít (legalábbis törekednek rá), hogy nők, vagy férfiak vagyunk: ha netán megpályázunk egy állást, sosem kérnek fényképet az önéletrajz mellé. És nem, sokszor a névből nem derül ki, hogy mi a nemünk! (Pláne, ha bevándorlók vagyunk.) Az egész hátterében pedig az áll, hogy egy svéd szemében nem az a lényeg, hogy akivel szemben ül, nő, avagy férfi, hiszen mindannyian elsősorban emberek vagyunk.

De visszatérve az óvodához, nem csak a semleges nem használatával próbálják elejét venni a nemi diszkriminációnak: arra biztatják a gyerekeket, hogy a nemi sztereotípiáktól független, mindenféle játékkal játszanak. Magyarul, egy svéd oviban az óvónéni nem szörnyed el, ha a kisfiú babázik, a kislány pedig a traktort követeli. Az apukák nem rémüldöznek, hogy a gyerekből meleg lesz, csak mert egy adott napon a pónit preferálja Batman-nel szemben, és vice versa: a kislányok is kivehetik a részüket a barkácsolásból, az autózásból, nem kell finomkodniuk többé. Persze, nem gondolkodik minden felnőtt ember így – de ezek a gyerkőcök, akik ilyen szellemben nőnek fel, már így fognak. Ebben áll Svédország nagysága: nem akar mindent most, azonnal. Hajlandó várni egy generációnyi időt. Pszichológiai szempontból mondjuk érdekes kérdés, hogy hogyan alakul így a gyerkőcök nemi identitása, fognak-e majd azonosulni valamelyik nem szerepeivel, ha igen, melyikkel, és milyen mértékben,  bár ha sarkítva tekintünk az egészre, talán az sem baj, ha egyikkel sem. Innentől ez már filozófiai kérdés, baj-e, ha nemtelenek vagyunk, vajon csak a nemtelen lehet-e egyenlő…de a filozófia nem az én asztalom.

Ti mit gondoltok?